Bezárás

Templom

Római katolikus tepmlom

A zselickislaki templomot Esterházy Miklós herceg építtette saját költségén az 1790. évben a hívek hozzájárulásával. A létesítés, az alapítás indító oka a Szentbalázstól való nagy távolság. Telente zord időben a híveknek nehézkes volt eljutni a szomszéd falu templomáig, valamint a kaposvári papság is túlterheltnek bizonyult ekkoriban.

A templom védőszentje Szent István magyar király.

A barokk stílusú templomot az évek folyamán többször is felújították. Belső hossza 20 méter, belső szélessége 8 méter belső magassága 7,5 méter. Két oltára van; a főoltár, tiszta fehér s részben fekete márványból, és a mellékoltár, melynek alsó része fából készült, rajta Jézus szive szoborral. Mindkét oltárt helyi lakosok építtették az 1900-as évek elején.

1990. június 24-én ünnepelték a templom építésének 200. évfordulóját, megáldották a felújított, régi orgonát, s ekkor avatták fel a két világháború hőseinek emlékére készült emléktáblát is.